Intézményünk is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, amely 2021. június 26-án, a Szent Iván éjhez legközelebb eső szombaton valósult meg.
Ez alkalomból több helyszínen varázslatos programokkal készültünk vendégeink számára. A Tájház a Tájházak napja keretében nyitotta ki kapuit és fogadta látogatóit, a kiérkező gyermekek pedig népi kézműves foglalkozáson készíthettek különböző ajándéktárgyakat a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Művelődési Központ munkatársainak vezetésével. A megújult Molnár-C. Pál Emlékház is várta ezen az éjszakán látogatóit. 19 órától Boros Csaba polgármester úr köszöntőjét követően a Molnár-C. Pál festőművész életét, munkásságát bemutató új, állandó kiállítást nyitotta meg Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető asszony. Ezt követően részleteket hallhattunk Molnár-C. Pál: Életem története – Egy játékos művész útja Tompapusztától az európai hírnévig – című visszaemlékezésből Dr. Bálint-Rimayné Roczkó Zsuzsanna előadásában. 20 órától egy csodálatos koncertet élvezhetett a zeneszerető közönség az ARTemis Quartet előadásában. A vonósnégyes tagjai a zene szárnyain repítették a résztvevőket egyik állomásról a másikra, mindezt játékosan, kalandosan és a közönséget is bevonva. Az előadás a TOP. 5.3.1-16-BS1-2017-00003 „Együtt a közösségért! – helyi identitás és kohézió erősítése” című pályázat keretében valósult meg. Az est folytatásaként fáklyás felvonulás keretében sétáltunk el együtt programunk következő helyszínére a Főtérre, ahol a Phlox Tűzzsonglőr csoport izgalmas tűzjáték bemutatóját tekinthettük meg. A Szent Iván éji tűz meggyújtása után a Terebes zenekar koncertjét hallhattuk. Sokan táncra perdültek és a szorgos lábak addig ropták a táncot, amíg a tűz lángjai csendesedtek és biztonsággal át lehetett ugrani a máglyát. A Szent Iván éji tűzugrásnak különleges, szerelem és egészségvarázsló célzata van, amely ebben az évben különösen fontos mindannyiunk számára. A jelenlévők közül volt, aki egyedül, de a legtöbben párjukkal, családtagjaikkal és barátaikkal ugrották át a tüzet bízva kívánságaik megvalósulásában.
Köszönjük az aktív segítséget a Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, a hangtechnika biztosítását Tornyai Zoltánnak és csapatának, a rendezvény biztosítását a Rendőrség és a Polgárőrség munkatársainak, továbbá az előkészületeknél nyújtott segítséget a Városellátó Szervezet dolgozóinak. Köszönjük, hogy újra együtt volt a város, hogy ilyen sokan megtisztelték rendezvényünket! Hamarosan újra találkozunk!