Molnár-C. Pál életútja

Anyja, Jeanne Contat francia származású kisasszonyként került Magyarországra, 17 éves korában. Tompamajorban szülte 7 gyermekét, köztük elsőszülött fiát, Molnár Pált, 1894. április 28-án. Testvérei közül 4 élte meg a felnőttkort.

Iskolai neveltetése 7 éves korában kezdődött, amikor szülei a szomszédos tanyai iskolába íratták, 3 hónapon átjárt ide, ahol a kenyérsütő kofánál is dolgozott kosztkvártélyért. Később azonban Battonyán folytatta tanulmányait. A kofa után egy kovács következett. 8-9 éves volt ekkor, izgalmasabbnak találta a munkát a tanulásnál, hiányolta édesanyját, aki vasárnaponként tette meg a 6-8 km-es utat Tompamajortól (600 hold) Battonyáig. 9-10 éves korában édesanyja hiányérzetét az első gyerekszerelem pótolta, ám kapcsolata megszakadt a kislánnyal, amikor szülei a battonyai szélmalomhoz küldték segédkezni. Innen a munkaadóitól különböző vallási nézetek miatt kellett továbbállnia, édesanyja iparosinasnak, asztalosnak adta, ami a kis Pali kívánsága volt.

Ekkoriban gyilkolták meg a szerb királyi párt, akiknek arcképét lemásolva derül fény először tehetségére.

Kimagaslóan jó tanulmányi eredményeket ért el, így a földesúr kívánságára a negyedik osztályt már más iskolában fejezte be. Itt a tanév első felében gyengébb osztályzatokat kapott, év végén azonban szülei, a földesúr és pedagógiai fenyítésre – már osztályelső címmel büszkélkedhetett. Szülei támogatásával egyezséget kötött a földesúrral, miszerint anyagi támogatás fejében Pál középiskolába megy, majd annak elvégzése után gazdasági szakiskolába, sikeres vizsgatétel után átveszi a birtok ügyeinek gazdasági intézését, béréből pedig visszatéríti az Úrtól kapott támogatást.

Aradra ment középiskolába (4-8. osztályig), ahol szintén kosztos diák lett egy pedellusnál. A tanulásnak nagy szorgalommal és energiával látott neki, egyedül a német nyelv tanulása jelentett problémát számára. Színjeles bizonyítványért küzdött minden évben, hogy ösztöndíjat nyerjen, ám később rájött, hogy ez csak protekcióval valósítható meg, ami neki viszont nem volt. Ő maga is bevallotta, hogy rajzból volt a legerősebb. Előbb mindent alaposan szemügyre vett, majd igyekezett fejből lerajzolni őket. (Életének során több szerelméről is így készített portrét magának.)

A középiskola befejezése után gazdasági akadémiára kellett volna jelentkeznie. A szünidőben a földesúr több feladattal is megbízta a birtok körül,(bár földesura eltekintett az egyezmény betartásától), így nem ment gazdasági akadémiára, ezért megvonta tőle a további anyagi támogatást Pál tanulmányait illetően. Beiratkozott az aradi főreáliskolába, ahol instruktorkodást (korrepetálást) vállalt. 5-6 tanuló tanításával fedezni tudta havi költségeit, bár ekkor már tandíjmentes és ruhajárandós is volt, illetve reménykedett az ösztöndíjban. Amikor nem nyerte el az ösztöndíjat, lázadó levelet írt Tisza Istvánnak, aki 120 koronát küldött neki. Hatodik osztályévében prefektus lett, ingyen lakhatott bent, ezáltal megszűntek anyagi gondjai. Hetedik osztályban megnyerte a Zászlónk ifjúsági folyóirat országos illusztrációs pályázatát, ez az esemény végleg a művészet felé fordította érdeklődését. Azonban amikor nyolcadikos lett kitört a háború, a főreáliskola épülete (Eötvös József Líceum és Mintagimnázium) pedig hadikórházként szolgált, így a tanulók a város különböző pontjain voltak kénytelenek hallgatni az előadásokat.

Csoporttársai egy része bevonult, később azonban nem bánta, hogy ő nem mehetett. Érettségije után, 1915 tavaszán, a földesúr erdélyi birtokán tartózkodott, itt újra találkozhatott a földesúr immár 16 éves leányával, (ő ekkor 20 éves volt) akit később le is festett. Ezen a nyáron 200 koronát gyűjtött össze képeiből, számos ajánlólevéllel a fővárosba utazott. Felvételt nyert, rajztanárjelölt lett. A főiskolán menzakedvezményes és tandíjmentes lett, beköltözött a Református Teológiai Internátusba. Bizonyítványai szemeszterről szemeszterre romlottak, igazolatlan hiányzásai megsokasodtak. Tájképeken és állatképeken dolgozott, amelyek vevőkre is találtak.

1917 nyarán Szinyei mester unokáira vigyázott a Balaton közelében, aki szűken bírálta festőtanulmányait. 1916-17 telén Miklós Ödön államtitkár fiát oktatta rajzra, az ezt követő évben szintén, hiszen a családhoz költözött a gellérthegyi villába. Főiskolai tanulmányait immár csak a tanári oklevél megszerzésének érdekében folytatta tovább.

1918-ban neveltjei szüleivel elutazott Svájcba, a család fél évvel később hazaköltözött, ám ő ottmaradt abban reménykedve, hogy a svájci, francia határon felleli édesanyjai rokonait. Miután számításai beigazolódtak és felvette a kapcsolatot anyja rokonságával Genf határában telepedett le, ahol egy kiállítás lebonyolításán munkálkodott.

Önképzéssel fejlesztette tudását. Itteni képei plein-air stílusúak, de megfigyelhető rajtuk Hodler hatása is. 1919 őszén meg is rendezte a 40-50 kisebb-nagyobb képből álló kiállítást, melyet jó kritikák öveztek, hozományából Lausanne-ba költözhetett. Itt 1920-ban ismét kiállítást rendezett, akkor már perfektül beszélt franciául, megkapta a la Salle Jean Mouret címet, ami csak bennszülötteknek járt. 1921-ben elfogadták vízumkérelmét Franciaországba, odaköltözését immár csak anyagi helyzete gátolta. Levelet írt Madame Sulzernek, melyben anyagi garanciát kért arra, hogy egy éven át jó körülményben éljen Párizsban, s cserébe lemásol egy tetszés szerinti Louvre-i művet egy katalógusból. Meg is állapodtak, a dáma lehetőségek közül a Tizian Jupiter és Antiope című remekművét választotta. Ezt követően utazott Franciaországba, Luxemburgban telepedett le és azonnal munkához is látott. Azt a jelenetet kellett másolnia, amelyben az alvó nimfát Jupiter meglepi, és lefejti testéről a leplet. Napi 5-6 órát dolgozott a másolaton, három hónap alatt el is készült vele. A szerződés lejárata előtt más másolómunkát is végzett, ekkor már honvágy gyötörte. Visszautazott Lausanne-ba, ahol még további hónapokat töltött megrendelői igényeinek kielégítésével, akik fáradozásaiért cserébe felajánlották, hogy autóval viszik haza.

1923 tavaszán meg is érkezett. Októberben került sor hazánkban először munkáinak nyilvános megtekintésére, a kiállítás mintegy 20 festményből és 30-40 grafikából állt, ekkor kapta meg művésznevét Fónagy Bélától, aki szerint Molnár Pál kiállítására kevés pesti tette volna be a lábát. Fónagy Béla jóslatai bebizonyosodni látszottak, a művész már a másnapi lapban hízelgő kritikákat kapott. Az ezt követő évben csoportkiállítása nyílik, immár modern képzőművészként emlegetik, majd megválasztják a KUT (Képzőművészek Új Társasága) tagjának is. „Rippl – Vaszary – Márffy ezekkel lenni egy táborban számomra kész siker.”

Szt. Ferencről szóló pályamunkájával elnyeri a régóta áhított ösztöndíjat a római Magyar Intézetben.

Ekkoriban Magyarországon már közhírnévvel büszkélkedhetett, mint az Estlapok (Az Est, Pesti Napló, és Magyarország) rajzolója. E munkái a kor divatos kubisztikus-art decós stílusában készültek, és a nagyvárosi polgárság életét örökítették meg. Modorosság, frivolitás, rezignáltság jellemzi az ábrázolásokat, ugyanakkor a művészi megfogalmazás egyéni, a kompozíció sok esetben bravúros. Ezen rajzok nyomán kapta az első könyvillusztrációs megbízását Keleti Arthur: Angyali üdvözlet című könyvéhez, amit még Rómába utazása előtt készített el.

Később a Mondadori, egy veronai kiadó keresi fel, melynek munkáját már az újdonsült fametszés technikájával készített el. A kép számos díjat hozott neki, még kezdő metsző lévén is. Nyomban ezután nagyméretű, szabadtárgyú műlapok metszésébe kezdett. Sok kortársa volt jelen ekkor Itáliában, így egymástól is tanulhattak. Itt rendezte Biennalis kiállítását, mely nemzetközi sikert hozott a Magyar Intézetnek és számára is.

1931 nyarán tért vissza Magyarországra, ismét honvágytól és szerelemtől hajtva. A Gellért-hegyen telepedett le feleségével és annak két leánygyermekével. Nagy kiállítást szervezett Ernstben, mely az összes teremre kiterjedt és mind stílusában mind minőségén igen változatos volt. Hamarosan a város, az állam és a múzeumok is elkezdték felvásárolni képeit, elnyerte a Szinyei Társaság nagydíját, a Ferenc József díjat, a Főváros aranyérmét és még sorolhatnánk. Hivatalos nagy pályázatokra nyert ezzel meghívást, melyekkel újabb megrendeléseket kapott. Grafikusi pályájának csúcsát Edmond Rostand Cyrano de Bergerac művéhez 1932-1933-ban készített fametszetek jelentik, melyet 1935-ben Rosner Károly magyar és angol nyelvű tanulmányával is kiadtak, és amellyel számos díjat nyert. Plakátokat is tervezett. A 30-as évektől egyre inkább festőként ismerik meg. Könyvillusztrációt készített még egy 1934-ben kiírt pályázatra, melyet 50 miniatűr tempera képecskében valósított meg (ez később darabokra szabdalva magas vételáron került eladásra).

1937-ben a világkiállításon Grand Prix díjat nyert, a trianoni Magyarország hitvallását ábrázoló festményével. Eközben a Szinyei Társaság is tagjává választotta.

Új technikával és saját szerszámaival visszatért a fametszéshez, munkáit Milánóban aranyéremmel díjazták. Ekkoriban képeit különleges témaábrázolása révén már szürrealistának titulálják, ilyen tárgyú művei azonban sosem hoztak jelentős sikert számára. „A művész jelentőségét az eredmények, nem pedig a sikerek jelzik. A sikerhez ugyanis egy kis szerencse is elég. Az eredményhez szerencse és tudás kell.” ( Molnár–C. Pál: Festészeti technikák, kézirat, 1960)

A későbbiek során a Római Iskola egyik meghatározó személyisége volt. Itáliában a trecento és a quattrocento volt rá a legnagyobb hatással. Ennek nyomán dolgozta ki egyéni technikáját, amely többek között világos színeiben, a lágy tónusátmenetekben nyilvánul meg. Ezzel egyidejűleg megfigyelhető a szürrealista és a metafizikus festészet hatása. Fő törekvése a fantasztikum és a realitás ötvözése.

Az egyház lassan folyó megpuhulásának nyomán megbízást kapott a Szt. Anna templom freskóinak festésére, Kontulyval egyetemben. Megoldotta a freskófestés legnehezebb problémáját (titándioxidot kevert a mészbe), melyet később több kollégája is átvett tőle. A Szt. Anna templom freskója kultúrtörténeti dokumentum (mindkét festő a maga kupolafelületén dolgozott), kb. 120 négyzetméteres. Készített még oltárképet a farkasréti temetőkápolnában (Keresztes Szt. János Máriával a Golgotán), illetve megfestette a Dob utcai postapalota dísztermének mennyezetképét. Később, az ostromot követően, a váci altemplom oltárképe és a Tövis utcai Szt. Ferenc oltárkép került sorra.

Az 1939-ben kitört II. világháború gátat vetett a már megindult külföldi kapcsolatainak, Amerika, Olaszország és Anglia felé. New Yorkban folyamatosan leközölték fametszeteit. Több angol gyűjteményben, múzeumban megtalálhatók képei.

Olaszországban számos díjat nyert, 1939-ben pápai kitüntetést kapott. Az összes balti főváros múzeumaiban vannak képei.

Bár a háború mindenre sötét árnyékot vetett: a művészek versenyszelleme alábbhagyott, nem jelentek meg a hazai kiállításokon, s ezzel leszállították azok színvonalát. A háború évei alatt csak néhány kiállítást rendeztek, melyek művészeti értékükből veszítve a rendezőbizottság személyes pénzügyi manőverei voltak.

A háború lefolyása alatt visszavonultan munkálkodott például a béke téri templom szárnyas oltárképein (42 db festmény). 1944 tavaszán a nyilas idők beköszöntével a művészeti élet a szó klasszikus értelmében tulajdonképpen meg is szűnt. Üldözni kezdték a zsidó bérenceket és a művészeket, így kénytelen volt kápolnásnyéki házába menekülni családjával. Az ostrom megrázkódtatásait azonban a fővárosban volt kénytelen átélni… Reményei szerint részt akart venni az újjáépítésben, de kortárs hajsza indult meg a karrierépítésben. A besúgó rendszer áldozata lett, fasisztának bélyegezték, ennek következtében elesett a főiskolai tanári poszttól. A szocialista realizmus szellemében rendezett kiállításon „ A gyár” című 9-es osztású összetett képpel vett részt,amelyért a kikiáltási ár egynegyedét fizették. 1940 után művészetét át- és leértékelték, két évtizeden keresztül élt „belső” emigrációban, oltárképeket festett, újragondolta régi témáit, elveszett műveit pótolta. Később az egyházművészet felé fordult.

1947-1970 között folyamatosan kapta az egyházi megbízásokat, nemegyszer párhuzamosan több munkát végzett. Az idő előre haladtával stílusa megváltozott, ez táblaképein is megfigyelhető. A lágy, tiszta színeket tartalmazó kompozíciókat drámaibb hangvétel váltotta fel. Színei sötétebbek lettek és jobban érvényesülni engedte az ecsetkezelést.

1948-ban elnyerte a belvárosi plébániatemplom főoltár szárnyas képének megbízatását.

1950-ben a katolikus egyház válsága ellenére elkészítette a Tövis utcai ferences templom Szt. Ferencet ábrázoló oltárfreskóját: „Kövessetek engem miként én követtem Őt” címmel. Az 50-es évektől több művésztelepen is megfordult, ahol természet utáni tanulmányokat készített. Munkái egy részét “tájmonográfiáknak” nevezte. Környezetként vagy fő témaként megjelenített tájképein hazai, itáliai, alpesi élményeit szintetizálta. Táblaképfestészetének alapjait irodalmi olvasmányai, filozófiai nézetei szolgáltatták. Témaköre szerteágazó volt.

Képein mitológiai, történeti, művészettörténeti, irodalmi idézetek jelennek meg.

Sorsával és korával megbékélt ember volt, ugyanakkor kritikusan nézte a korabeli jelenségeket. Ezt ironikus hangvételű képekkel fejezte ki (A titkárnő, 1968; Teenager, 1968 körül). Munkásságának második szakaszára kevésbé jellemző a könyvillusztráció.

Próbálkozott a szobormintázással és faragással is. Elméleti munkái is jelentősek voltak, mint például az „Újkori magyar festészet az izmusok tükrében”, mely 1943-ban a debreceni Nyári Egyetemen hangzott el általa. Legjelentősebb elméleti műve a Képzőművészet Mestersége című könyvben megjelent Fametszet, és Monumentális Festészet című fejezetek.

1981. július 11-én halt meg.

1980-90-ig lánya, Csillag Éva ösztönzése nyomán tárlatok sorozata indult meg, immár könnyed műfajjal és szórakoztató témakörrel.

1984-ben emlékház létesült a művész szülőhelyén és budai műtermében.

1986-87-ben lakótelepeket neveztek el róla Battonyán és Mezőhegyesen.

2015 augusztusától a budapesti Molnár-C. Pál Műterem- Múzeum képeit kicserélték a battonyai gyűjteménnyel. Egy éven át gyönyörködhettek a város lakói a képekben.

Az Angyali üdvözlet jelenleg restaurálás alatt van, helyette az Utolsó vacsora című kép látható.