Negyven évvel ezelőtt – 1981. július 11-én – hunyt el városunk szülötte: Molnár-C. Pál festőművész. Tiszteletére emléknapot tartottunk.
Délelőtt 11 órakor érkezett meg Battonyára a művész unokája Csillag Péter és felesége Csillag Éva, mintegy 35 budapesti vendéggel, akikkel együtt emlékeztünk a csodálatos művészre. Felavattuk a városunkba vezető út mentén az egyik új üdvözlőtáblát, amely hirdeti, hogy Battonya Molnár-C. Pál szülővárosa. A táblákat Bajnai István kanonok kezdeményezésére készítettük el, s a város közúti bejáratainál helyeztük el. Boros Csaba polgármester gondolatai, egy kedves versrészlet, a tábla közös leleplezése, megáldása és Csillag Péter emlékező gondolatai tették igazán különlegessé az avatást. Ezután a Szentháromság Plébániatemplomban Bajnai István kanonok emlékmisét tartott, Csillag Péter diakónus közreműködésével. Délután a Molnár-C. Pál Emlékházban vendégeink megtekintették a festőművész életét, munkásságát bemutató új, állandó kiállítást, majd a művész unokája tárlatvezetést tartott. A „Régi idők mozija” című összeállítás a művész fiatalkorát mutatta be a jelenlévőknek, amely nagy sikert aratott. Az egész napos programok a Tájháznál értek véget, ahol vendégeink megismerhették a Tájház történetét, majd megtekinthették azt. Citerazene kíséretében a Szivárvány néptánccsoport tagjai ízletes kenyérlángost kínáltak a jelenlévőknek, majd közös néptánctanulás koronázta meg a napot.