A képen ugyanolyan szenvedélyes csókot, jelenetet láthatunk, milyen amilyen szenvedéllyel ő készítette a műveit.
Azt, hogy hány ezer rajz, s ezen belül mennyi fametszet került ki keze alól, azt maga sem tudta számon tartani. Megállapítani ma már lehetetlen, hisz a különböző újságok hasábjain elszórt rajzai mellett metszetei is szétszóródtak a világ minden tája felé.
A mellette lévő három rajz technikája különlegesebb. A sportból is sok témát merített, mivel újságrajzoló volt, kimondottan érdekelte egyrészt a mozgás dinamikája, másrészt az egész ország lázban égett az amszterdami olimpia miatt.
Ezek az úgynevezett újságrajzai a 20-as években az Estlapokat illusztrálta e munkáival. Mielőtt megszáradt volna a tusrajz, egy laza mozdulattal elkente, ettől kapta a kép a plasztikus jellegét, melyet tusrajzain keresztül roppant játékosan oldott meg.
Ezek szerintem nem ide tartoznak!